Article Index
Amikor intelligenciánk lecsökken, gyógyszereket használunk testünk kényszerítésére, ahogy egy ártatlan állatot kényszerítenénk. Például, amikor testünk, bölcsessége révén, kísérletet tesz arra, hogy megszabaduljon az étrendünk révén bejuttatott dugulástól és mérgektől, és megfázást vagy lázat idéz elő, hogy segítsen ebben a tisztulási folyamatban, gyakran gyógyszereket veszünk be, hogy elnyomjuk ezeket a kellemetlen tüneteket, és így kisiklatjuk a természetes gyógyulási folyamatot. Az intelligencia felismerné, hogy testünk a legértékesebb barátunk. Szakadatlanul dolgozik, hogy fenntartsa az egészséget és harmóniát, és a kifejezés és tapasztalás eszköze számunkra ezen a világon. Mi lehetne értékesebb, ami jobban megérdemli a törődést és védelmet? Sosem dolgozik ellenünk, hanem mindig kihozza a maximumot abból, amiből dolgoznia kell. Az összes élet forrásától mérhetetlen értékű ajándékokat kapunk. Szégyen, hogy közülük és a spirituális kreativitás gyönyörű kifejeződései közül mennyi megy tönkre és veszik kárba, a természet által soha nem tervezett, és előre nem látott súlyos tehertől sújtva, és a tudatlanság, félelem és gondatlanság miatt elpusztítva. A kicsattanó fizikai egészség egy óriási kincs; mégis, milyen ritka manapság, főleg azok között, akik a haszonállatokat kizsákmányolják.
Valójában egészen nyilvánvaló, hogy a szívbetegség és rák miért öröklődik családon belül. A családban mindenki ugyanannál az ebédlőasztalnál ül! (56) Gyerekként nemcsak úgy eszünk, mint a családunk, hanem belső hozzáállásunkat is tőlük szedjük össze. Ha átvitt értelemben nem hagyjuk el az otthont, és nem vonjuk kétségbe kultúránk mentalitását az ételek terén, valamint a hús-egészségügyi komplexum rabszolgasorban tartó propagandáját, akkor nehéz lesz felfedeznünk egyéni küldetésünket, és spirituálisan fejlődnünk. A spirituális egészség a fizikai és mentális egészséghez hasonlóan arra ösztönöz minket, hogy vállaljuk a felelősséget életünkért, és olyan ügynek szenteljük magunkat, ami emelkedettebb, mint az önmagunkkal való elfoglaltság.
Kultúránk a hús-, tejtermék-, tojás-, gyógyszer-, és egészségügyi ágazatokra támaszkodva – amelyek vonakodnak észrevenni az általunk megvitatott összefüggéseket – megteremtette az erősödő diszharmónia és kötöttség feltételeit. Az állattartó ágazat folyamatosan próbál többet előállítani kevesebbért, a fajtákkal, intenzív bezárással, hormonok, antibiotikumok és gyógyszerek használatával, és olyan takarmánnyal, amit hallal, trágyával és feldolgozott állati melléktermékekkel „dúsítanak”. A sors iróniája, hogy állati hússal természetellenesen hizlalunk és mérgezünk vegetáriánus állatokat, majd az ő állati húsukkal, tejükkel és tojásukkal természetellenesen hizlaljuk és mérgezzük saját vegetáriánus testünket; visszaélve az állatokkal és önmagunkkal betegséget, rabszolgaságot és korai halált okozunk. Mindez szükségtelen, és hatalmunkban áll abbahagyni.
A fentieket átfutva sokan feladják a „vörös húst”, és úgy érzik, hogy ekképp téve ők alapvetően vegetáriánusok, és így egészséges étrenden élnek. Természetesen semmi sem áll messzebb az igazságtól. A sertések, csirkék, pulykák, kacsák és más tenyésztett állatok húsában épp olyan sok, vagy talán még több a koleszterin, savasodást okozó fehérje, borzalom, félelem, adrenalin, és a toxikus vegyszer- és gyógyszermaradvány, mint a marhahúsban. Ha a hús bizonyítottan bio, talán kevesebb benne a toxikus szermaradvány, de még benne van az összes többi. Az egzotikusabb állatok – mint a fácán, fajd, strucc, emu, bivaly, őz, nyúl, ló, béka, alligátor és teknős – húsa hasonló módon egészségtelen, és legalább annyi szörnyűséggel jár. Minden állat óriási és szükségtelen szenvedésen megy át, hogy mi meggyötört testükből ehessünk.
Mások egy lépéssel tovább léphetnek, és teljesen feladják a „húst”, de tovább fogyasztanak halat, kagylót, tejterméket és tojást – melyekről azt hiszik, hogy egészségesebbek a „húsnál”. Mielőtt a következő fejezetekben alaposabban megvizsgálnánk ezt a meggyőződést, hasznos lehet annak felismerése, hogy bár a törődés saját személyes egészségünkkel fontos, lényeges szempontokból ez egy felszínes, énközpontú, és ezért ingatag indok az állati eredetű ételektől való tartózkodásra. A legszilárdabb és legtartósabb motiváció a cselekvésre végső soron a másokkal való törődésen alapul. Ebben az esetben ez bezárt állatokat, élővilágot, éhező embereket, vágóhídi dolgozókat, és jövő nemzedékeket jelent, csak hogy megnevezzünk néhányat azok közül, akiknek kárt okoz az állati ételek utáni vágyunk. A növényi alapú étrend előnyei a szerető kedvesség és tudatosság „mellékjövedelmei”, az állati ételek által okozott betegségek és rossz közérzet pedig a természet törvényeinek megszegéséből adódó következmények. Ha saját egészségünk az egyetlen indok, amiért nem eszünk állati eredetű ételeket, akkor könnyű itt-ott „csalni” egy kicsit, és igen hamar visszatérhetünk megevésükhöz. Amikor döntésünk könyörületen alapul, akkor az mély és tartós, mert megértjük, hogy tetteinknek közvetlen következményei vannak másokra, akik sebezhetők. Soha nem „csalunk”, mert ez közvetlen károkozást jelent másoknak, amit nem vagyunk hajlandók megtenni. Míg ekképp sok „korábbi vegetáriánus” van, nem valószínű, hogy a „korábbi vegánok” valaha is tényleg vegánok voltak; kétségesnek tűnik, hogy az elért valódi könyörület valaha is elveszhet.
Az állati eredetű ételek fogyasztásának egészségre gyakorolt negatív következményeit főleg azon okból vázoltuk fel ebben a fejezetben, hogy segítsen kijózanodni abból a téves nézetből, hogy testünknek valahogyan állati eredetű ételekre van szüksége. Ez a téves hiedelem a gyötrelem mérhetetlen dimenziói előtt nyitja ki a kaput. Mind összefügg egymással az a szenvedés, amin a haszonállatok átmennek, azok szenvedése, akik megeszik őket és profitálnak belőlük, az éhezők szenvedése, akiket táplálni lehetne az állatokkal feletetett gabonával, és az a szenvedés, amit meggondolatlanul az ökoszisztémának, más teremtményeknek és a jövő nemzedékeknek okozunk. A szenvedésnek, illetve ellentétének, a szeretetnek, törődésnek és tudatosságnak ez az egymással való összefüggése az, ami megértésünkre apellál.