Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Az egészség és növényi étrend

Ókori források több helyen is említést tesznek arról, hogy a gladiátorok bab- és gabonafélékből álló vegetáriánus diétán éltek. A korabeliek gyakran árpaevőként (hordearii) hivatkoztak az arénákban fellépő harcosokra. A mostani eredmények szerint a gladiátorok általában valóban vegetáriánusok voltak, azonban ez nem igen tér el a lakosság többi részének táplálkozási szokásaitól, akik többnyire szintén húsnélküli gabonaételeket ettek.  >> teljes cikk

Számos ember vált egészségügyi, állatvédelmi, környezetvédelmi, vagy más okokból növényi étrendre. Sok érvet és ellenérvet hallunk, amiket ezúttal szakértők segítségével vizsgáltunk meg. A rendezvény célja nem az volt, hogy eldöntsük, hogy a növényi vagy a vegyes táplálkozás az egészségesebb, hanem választ találni arra, hogy megvalósítható-e a növényi étrend, mik a legfőbb pontok, amiket számításba kell venni, és milyen hatással lehet ez az egészségünkre.

A vitaest fontos ereménnyel zárult:

Szakértőink egyetértettek abban, hogy a vegán életmód jó alternatíva tud lenni és egészségesen megvalósítható a megfelelő vitaminbevitel és az egyéni egészségügyi állapot figyelembevétele mellett.

>> teljes cikk

Apró különbségek ellenére bizonyíték van rá, hogy a szélesen definiált növényi alapú étrendnek szignifikáns egészségi előnyei vannak. Meg kell jegyezni, hogy a növényi alapú kifejezést gyakran felcserélhetően alkalmazzák a vegetáriánus vagy vegán kifejezéssel. Az erkölcsi vagy vallási okból követett vegetáriánus vagy vegán étrend lehet egészséges és lehet nem az. Tehát fontos, hogy ismerjük a kapcsolódó étrendek specifikus definícióját és tisztázzuk a beteg étrendjének részleteit, ahelyett, hogy feltételezéseket tennénk arról, hogy az mennyire egészséges.

Az egészséges növényi alapú étrend a tápanyaggazdag növényi ételek maximalizálására törekszik, miközben minimalizálja a feldolgozott ételeket, olajokat és állati eredetű ételeket (a tejtermékeket és tojást is beleértve). Sok zöldségfélét (főve vagy nyersen), gyümölcsöt, lencsét, szóját, magvakat és dióféléket (kisebb mennyiségben) szorgalmaz és általánosságban alacsony zsírtartalmú. (8,9) >> teljes cikk

Ha négy kulcsmondatban meg kellene engem győznie a vegetáriánus étrend előnyeiről engem, vagy bárki mást, mit tartana legfontosabbnak?
1. A táplálkozással összefüggő civilizációs betegségek esélye nagyságrendekkel redukálódik.
2. A korábban emésztésre fordított energia egy része felszabadul, a méregtelenítés hatékonyabb, az alvásigény csökken.
3. A mentális teljesítőképesség javul, a szellemi állapot tisztább lesz.
4. A lelki státus javul, az idegrendszeri állapot stabilizálódik a vércukorszint-optimalizáció és a szabályozó anyagok nagyobb kínálata miatt. >> teljes cikk

A Southampton-i Egyetem egy kutatása szerint magasabb az intelligenciahányadosuk (IQ-juk) azoknak, akik vegetáriánus étrendet választanak.

A kutatók rájöttek az intelligenciával való összefüggésre: minél magasabb az IQ a gyerekkorban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy felnőttként vegetáriánus lesz az ember, írja Catharina Gale és kutatócsoportja a "British Medical Journal" szaklapban. Ez a felismerés összhangban van korábbi tanulmányokkal, amelyekben az intelligencia és az egészségesebb életmód összefüggését kutatták.

A vegetáriánusok mindenek előtt a nők, magasabb szociális rétegekhez tartoznak, és jobban képzettek, legtöbbször akadémikusok. A tanulmány azt is kimutatta, hogy 15 százalék körüli eltérés az intelligenciahányadosban 38 százalékkal növeli a felnőttkori vegetarianizmus valószínűségét. >> teljes cikk

A húst evők között lényegesen gyakoribb a magas vérnyomás, a szív- érrendszeri megbetegedés, a rák, cukorbetegség, elhízás és epekövek, mint a vegetáriánusok között. Gyakrabban kapnak ételmérgezést is. Több, mint 63 millió amerikainál állapítottak meg orvosi kezelést igénylő magas vérnyomást. Vizsgálatuk szerint a magas vérnyomás csaknem háromszor gyakoribb a húsevők, mint vegetáriánusok között. >> teljes cikk

Az Orvosok a Felelős Orvoslásért (PCRM - Physicians Committee for Responsible Medicine) nevű tekintélyes non-profit szervezet, amelynek több mint négyezer orvos tagja van az USA-ban, már 1991 óta harcol a hús- és tejfogyasztás ellen.

A szervezet nemcsak egészségpolitikával foglalkozik aktívan, hanem kutatással is, és kutatásainak eredményeképpen fogalmazta meg azt, hogy a jelenlegi, húson (beleértve a baromfihúst is), halon és tejterméken alapuló étrendünk nem csak hogy nem tartalmaz elegendő tápanyagot, de egyenesen betegségeket okoz. >> teljes cikk

"A vegetáriánus táplálkozási mód alkalmas és megfelelő az életciklus bármely szakaszában" - jelenti ki a Szövetség állásfoglalásában. "Sok érv szól a vegetáriánus táplálkozás iránti növekvő érdeklődés mellett. A vegetáriánusok száma az Egyesült Államokban várhatóan növekedni fog az elkövetkező évtizedekben." >> teljes cikk

Idézetek hírességektől

„A vegetarianizmus melletti döntés életem legjobb lépése. Sokkal boldogabbnak és magabiztosabbnak érzem magam."

Alicia Silverstone

Szakrális idézetek

Egyszer azt mondta ALLAH RASULJA (prófétája) UNOKATESTVÉRÉNEK: "ALI, Ó ALI, NEM KELLENE HÚST ENNED. Ha húst eszel 40 napig, azok a tulajdonságok jönnek elő belőled. Azok a tettek jönnek elő belőled. A vérük előjön belőled. Tulajdonságaik és tetteik előjönnek belőled. Emiatt emberi tulajdonságaid megváltoznak, könyörületes tulajdonságaid megváltoznak, a tested lényege megváltozik. Ó Ali, nem kellene húst enned. Abba kell hagynod, ne edd azt."

Muhammad Raheem Bawa Muhaiyaddeen, Iszlám szufi szent

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok