Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A kutatók természetesen megvizsgálták a növényi fehérjék ráksejtekre gyakorolt hatását is.
Amikor a vizsgált személyek étrendjében 20 százalék volt a növényi fehérje aránya (glutén, búzafehérje vagy szójafehérje), nem alakult ki rákos daganat! Tehát az óriási mennyiségű növényi fehérje nem volt semmilyen hatással a daganatos sejtek szaporodására.

...

Vizsgálták, hogy 6 és 24 százalék közötti állatifehérje-bevitel mellett hogyan alakul a rákos sejtburjánzás. Az eredmény igazolta az eddigieket: a 20 százalék és a fölötti csoportban minden állat májrákos lett.

A kísérletből az derült ki, hogy gyakorlatilag úgy, mint egy elektromos kapcsolóval, ki-be tudták kapcsolni a rákos daganatok növekedését, és mindig a magasabb fehérjetartalom indította be azt. Ez döntő bizonyíték az állati fehérje rákot előidéző hatására.

Mindegy, milyen rákkeltő anyag került a szervezetbe, minden esetben az állati fehérje mennyisége szabta meg, hogy kialakultak-e a rákos daganatok.

>> teljes cikk

Idézetek hírességektől

"Vegetáriánus vagyok, mint ahogy szenvedélyes antialkoholista is, mert így tudom a legjobban használni az agyam."

Thomas Edison

Szakrális idézetek

„Nem szabad arra használnod az Isten-adta testedet, hogy megöld Isten teremtményeit, legyenek azok emberek vagy állatok.”

(Jadzsurvéda 12.32.90)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok