Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Dr. Dean Ornish egyik kísérlete során súlyos állapotban levő szívbetegeket tanított meg a saját maga kifejlesztette Ornish-diétára, amellyel az állapotuk orvosilag mérhető javulását érte el már az első év eltelte után is. Az állapotjavulást öt évig figyelték a kísérletbe bevont pácienseknél, és az érfalszűkület évről évre csökkent. Az ötödik év végére 8 %-os javulást mutatott az állapotuk a kiinduló állapothoz képest, míg a csak a szokásos orvosi gondozásban részesülők állapota 28 %-kal romlott az alatt az idő alatt a saját kiinduló állapotukhoz képest.
Az Ornish kísérletben az a legmeglepőbb, hogy kimutatható javulás mutatkozott a betegeknél. A szív-érrendszeri betegségek esetében az orvosi terápia mindezidáig csak az állapot romlásának lassítását merészelte kitűzni céljául: mondván, hogy ezek a krónikus, élethossziglan tartó, és az idő előrehaladtával egyre jobban progrediáló - súlyosbodó - betegségek nem gyógyíthatók, vissza nem fordíthatók. >> teljes cikk

Idézetek hírességektől

"A növényevés, melyet már ősidőkben hirdettek, sokáig lappangott, de jelenleg évről-évre, naponta, egyre több embert hódít meg és eljön az idő, amikor a vadászat, az élveboncolás és ami a fődolog: az íny kielégítésére való ölés egyidejűleg meg fog szűnni."

Lev Tolsztoj:
Mindennapra (Március)

Szakrális idézetek

Akkoriban Arya (bölcs) Mahamati Bodhiszattva-Mahaszattva így szólt a Buddhához: "Bhagavan (világszerte tisztelt) látom, hogy minden világban, a születés és halál között vándorlást, az ellenségeskedésbe keveredést, és a gonosz útra tévelyedést, mindezt a húsevés és a körkörös gyilkolás okozza. Azon viselkedések mohóságot és dühöt okoznak, és az emberi lények ettõl képtelenek kimenekülni a szenvedésbõl. Ez az, ami valóban fájdalmas."

Lankavatara Szútra (Tripitaka 671.)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok