Moha vegetáriánus és vegán honlapja

 

(A Supreme Master Television-ben elhangzott interjú szövege)

A tudósok egy olyan étrendi váltást tartalmazó javaslattal álltak elő, ami a globális felmelegedés megállításának költségét is csökkenti. Dr. Joop Oude Lohuis osztályvezető egy telefoninterjú során elmondta, hogy ez egyike az Európában folyó, növekvő számú vizsgálatoknak.

Dr. Joop Oude Lohuis – osztályvezető, Hollandiai Környezetvizsgáló Hivatal: Most annál a pontnál tartunk, hogy a tudomány több és jobb adattal rendelkezik a kevesebb húsfogyasztásról, és az étrendünk megváltoztatásának hatásáról. Ezért nagyobb az egyetértés azon az oldalon, ha a folyamat teljes képét nézed. Ez számos komoly beszélgetéshez vezetett Németországban, Hollandiában, valamint Belgiumban és Angliában is.

Supreme Master TV: „A változó étrend éghajlati haszna” címet viselő holland tanulmány az állattartó tevékenység egész folyamatát vizsgálta, a termőföldtől a villáig. Kiszámolták a klímaváltozás megállításának pénzügyi költségét, amit a légköri CO2 450 ppm (részecske a millióból) szinten történő stabilizálásaként határoztak meg. A jelentés megállapította, hogy 20 billió dollárt, vagyis a teljes becsült 40 billió dolláros költség 50%-át meg lehetne takarítani, ha globálisan alacsony hústartalmú étrendre váltanánk. Mi történne vegetáriánus, vagy vegán étrend esetén?

Dr. Joop Oude Lohuis: Ha a következő 10-15 évben teljesen húsmentes étrendet céloznánk meg, akkor a 2050-es évre az éghajlati célok eléréséhez 70%-os csökkenést tapasztalnánk. Ez jelentős költségcsökkenés ugyanazoknak az éghajlati céloknak az elérésében.

Supreme Master TV: Még tovább lépve, a kutatók azt találták, hogy az állati termékek nélküli, teljesen vegán étrend óriási, 80%-os megtakarítást jelentene 2050-re. Sőt, felfedeztek egy további előnyt. Mivel a növényi alapú étrend sokkal több emberi fogyasztásra szánt élelmiszert állít elő, mint a hús és tejtermék alapú étrendek, ezért egyes, állattartásra nem használt területeket vissza lehetne alakítani szénkötő erdőkké, amikről tudják, hogy segítenek a CO2 kibocsátás csökkentésében.

Dr. Joop Oude Lohuis: Feltételeztük, hogy a haszonállatok által már nem használt füves területek visszatérnének eredeti állapotukba. Emiatt a Föld egyes részein erdők fognak kialakulni, és a több faanyag révén megkötik a szenet.

Supreme Master TV: Dr. Oude Lohuis szerint a növényi alapú húsalternatívák trendje máris nagy lendületet vett, ahogy a vásárlók a hús egészségre és környezetre gyakorolt káros hatásáról hallanak.

Dr. Joop Oude Lohuis: Ha körülnézel a boltokban, talán két éve négy, öt, hat alternatíva volt, a szójatermékeket nézve, vagy egy darab hús helyettesítésére. Ez mostanra megnégyszereződött: talán 20, 25 is van. Ez egy nagyon könnyű mód a vásárlási szokásod megváltoztatására, és egy fantasztikus minőségű étkezésre. Életet is ment.

Supreme Master TV: Köszönjük Dr. Joop Oude Lohuis-nak és a Holland Környezetvizsgáló Hivatalnak, hogy ismertetik velünk a növényi alapú étrend óriási erejét, mind a pénzügyi költségek, mind a szénlábnyomunk csökkentése terén. Bár mindannyian gyorsan meghoznánk ezt az ingyenes és azonnali előnnyel járó döntést, hogy életeket mentsünk, és megmentsük a bolygónkat.


 

Egy 2008 júliusában, az Egyesületünk tagjaival folytatott videókonferencia során Ching Hai Legfelsőbb Mester ismét felkarolta a vegetáriánusság világméretű irányzatát.

Ez az összes pozitív változás mind a tudatosság magasabb szintjét jelzi, ahogy a világ népességében jobban tudatosul az élet mulandó jellege, továbbá a tény, hogy milyen sérülékeny lehet a bolygó, és annak felismerése is, hogy életmódbeli szokásaikon változtatni kellene. Ezért a környezettel most tiszteletet mutatva kezdenek el bánni. Kezd több vegetáriánus lehetőségük lenni. Ezt jó látni. Mindez a változás jó. És ha ezt a folyamatot felgyorsítjuk, akkor Mennyország lesz a Földön. Remélem, meg tudjuk tenni. Csak válts vegetáriánus étrendre. Hogy lehet ez ennél egyszerűbb!

 

(Supreme Master Television)

PBL Netherlands Environmental Assessment Agency
Teljes jeletés (Login required)

Idézetek hírességektől

"Egy afrikai utazó némely afrikai kannibál törzset abban az időben látogatott meg, amikor még emberhúst ettek. A kannibálok kijelentették előtte, hogy azért szeretik jobban az emberhúst, mint az állati húst, mert az állatok piszkosak, a négerek viszont naponta háromszor mosakodnak.
- Óh mily borzalmas! - kiáltott fel az afrikai utazó amikor az ételre pillantott, amelyet a kannibálok fogyasztottak.
- Dehogy! Pompás íze van sóval - felelte a törzsfőnök.
- Óh, mily borzalmas! - mondják a vegetáriánusok, ha bárány - vagy disznóhúst pillantanak meg civilizált emberek asztalán.
- Dehogy! - Pompás íze van sóval - felelik a civilizáltak.
De van-e köztük és a vadak közt különbség? ... Nem egyformán érzéketlenek-e ama lények szenvedéseivel szemben, amelyeknek testét elfogyasztják?"

Lucy Mallory

Szakrális idézetek

A világ holttetemeket eszik, hanyagsággal és önzéssel élve. Mint egy manó vagy vadállat, megölik és megeszik a hús tiltott tetemeit. Ezért urald kényszereidet, különben az Úr megragad, és bedob a poklok kínzásaiba.

Guru Granth Sahib, 723. oldal

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok