Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A kínai kormány szeretné meggyőzni az ország több mint 1.3 milliárd lakosát, hogy fogyasszanak kevesebb húst csökkentvén ezzel a szívbetegségek illetve a diabétesz kialakulásának kockázatát.

Kampányukhoz megnyerték maguknak a már egy jó ideje vegán James Cameron filmrendezőt és Arnold Schwarzenegger testépítő ikont, Kalifornia volt kormányzóját, nem utolsósorban filmszínészt.

Arnold elmondása szerint az utóbbi időben egyre több orvosa tanácsolta, hogy egyen kevesebb húst, és saját bevallása szerint mióta megfogadta ezt a tanácsot, fantasztikusan érzi magát.

Ha valaki azt mondja neked, hogy egyél sok húst ahhoz, hogy erős légy, ne higgy neki!

Arnold Schwarzenegger

 Gondoltátok volna, hogy ezt egyszer a nagy Arnie szájából fogjuk hallani?

 

Go Arnold! Go vegan!

 

(vegangster.net, 2016.06.22.)

Idézetek hírességektől

"Nem lehet jogunk azokra az állatokra, melyek a szárazföldön élnek, ugyanazzal táplálkoznak, ugyanazt a levegőt szívják, ugyanazt a vizet isszák, mint mi. Kétségbeesett kiáltozásaik kínosan hatnak ránk, mikor leöljük őket, úgy hogy szégyenkeznünk kell cselekedetünk miatt."

Lev Tolsztoj: Mindennapra (Március)

Szakrális idézetek

„Soha nem talál boldogságot ebben az életben vagy a következőben az, aki ártalmatlan állatokat öl meg azért, hogy élvezetet szerezzen magának.”

(Manu-szamhitá 5.45)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok