Moha vegetáriánus és vegán honlapja

"Úgy érzem, kicsivel több, mint egy év kísérletezés után, hogy a YAMA Kitchen csatorna a helyére billent. Mindig volt bennem egy kis kényelmetlenség-érzés, hiszen tudtam, hogy ha igazán megszívleljük az első Yama jelentését, mely arra int, hogy “senkit és semmit ne bánts” nem lehet a tányérunkon olyan élőlény, aki képes szenvedni és szenvedést érezni. Erre ráébredve váltam vegánná. Ennek az életmódnak egészségünkre jótékony velejárója, hogy óhatatlanul is sokkal több zöldséget-gyümölcsöt fogyasztunk. Igyekszem minél inspirálóbb, ínycsiklandozóbb, ugyanakkor könnyen elkészíthető receptekkel előrukkolni, hogy megmutassam: nincs szükségünk húsra, tejtermékekre, sem pedig tojásra ahhoz, hogy teljes, egészséges, kiegyensúlyozott életet élhessünk. Remélem, velem tartotok és szeretni fogjátok az új videókat és finomságokat!

Ahogy az első őszi, színes levélkék földet érnek, erőszeretettel döntök a finoman gőzölgő, kiadós levesek elkészítése mellett. Ebben a bejegyzésben egy gyönyörű, élénkszínű céklakrémlevest osztok meg veletek, ami azon túl, hogy rendkívül ízletes, nagyon jó a testünknek is."

A cékla jó, mert…

  • vérképző
  • májtisztító
  • javítja az állóképességet
  • hasznos korpásodás és bőrproblémák ellen

A vegán krémleveseket néhány jól bevált praktika segít elronthatatlanná tenni. Az alapelveim a következők:

  • Mindig csak annyi folyadékot adjunk a zöldségekhez, ami éppen elfedi őket. Ez akkor igazán hasznos, ha a sűrű leveseket részesítjük előnyben.
  • Amikor csak lehet használjunk zöldségalaplevet vagy natúr (ízfokozó-és aromamentes) leveskockát, ételízesítőt.
  • Mindig burgonyát használok a leves besűrítéséhez, s még plusz ízt is ad az ételnek.
  • A nagyteljesítményű turmix óriási áldás, ugyanis olyan krémes állagot képes kölcsönözni a levesnek, amely tökéletesen homogén és selymes. Ha nincsen a háztartásban blender, érdemes befektetni egyre vagy használj kézi botmixert és tölts kicsit több időt a turmixolással vagy használj egy smoothie készítő, kompakt turmixgépet, ez is megteszi. Én egy Vitamix blendert használok.
  • A növényi tejszínek több odafigyelést érdemelnek. Én leginkább a zabtejszínt szeretem, de a kókusztejszín, rizs-és szójatejszín is szuper alternatívák. Ha blenderrel pürésítésünk sokszor már nincs is szükség extra krémre, mert önmagában az állagtók megkapjuk azt az élményt, amit egy krémlevestől várunk. Ilyenkor csak dekorációnak használom a növényi tejszínt.

Összetevők

  • 3-4 fej cékla
  • 2-3 fej közepes burgonya
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 2 ek. napraforgó olaj
  • 1 db vegán leveskocka vagy alaplé
  • só (én himalájai krisztálysót használok)
  • bors

Elkészítés

A zöldségeket hámozd meg és vágd kockákra. Hevítsd fel a napraforgóolajat egy nagy lábasban. Add hozzá az apróra vágott hagymát, s alaposan pirítsd le. Ezután mehet hozzá a burgonya és cékla. Folyamatos kevergetés mellett, magas hőfokon karamelizáld le a zöldségeket. Amikor már szép barnák, vedd lejjebb a hőt és add hozzá a leveskockát, sót, borsot és vizet, majd fedő alatt főzd kb. 30-40 percen keresztül, vagy amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Az egészet öntsd át egy blender tartájába és turmixold krémesre vagy egy kézi botmixer segítségével pürésítsd össze, amennyire csak lehet. Turmixolás után még visszaöntheted a lábasba és 1-2 ek. növényi tejszínnel még gazdagabbá teheted. Ezzel már nem kell összeforralni, legfeljebb összemelegíteni.

Tálald pár csepp növényi tejszínnel és póréhagyma csírával.

Remélem, elkészítitek ezt az isteni levest. Ne felejtsetek megjelölni a fotókon, ha elkészítitek és meg is örökítitek valamelyik Yama Kitchen finomságot. Használjátok a #yamakitchen #yamalifestyle hashtageket  is! ?

Ne felejtsétek, hogy a Yama termékeket megvásárolhatjátok az Auchan áruházakban, több bioboltban is az ország területén, valamint a Yama Webshopban, amely november elején indul!

 

Forrás: Yamakitchen

Idézetek hírességektől

"Manapság, mikor mindenki tisztában van vele, hogy az állatoknak akár szórakozásból (vadászaton), akár ínyességből való kivégzése - vétek, a vadászat és a húsevés már nem közömbös, hanem egyenesen bűnös cselekedet, mely, mint minden gonoszul és tudatosan véghezvitt cselekedet, sok egyéb és még gonoszabb cselekedetet von maga után."

Lev Tolsztoj:
Mindennapra (Március)

Szakrális idézetek

„Nem szabad arra használnod az Isten-adta testedet, hogy megöld Isten teremtményeit, legyenek azok emberek vagy állatok.”

(Jadzsurvéda 12.32.90)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok