Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Hozzávalók

  • 1 kisebb sütőtök
  • 2 sárgarépa
  • 2 krumpli
  • 2 kisebb gyömbérgumó
  • 8 pohár víz
  • egy üveg kókusztej
  • csipetnyi koriander
  • szerecsendió
  • fehérbors

Elkészítés

Vágjuk fel a tököt, szedjük ki belőle a magokat. Fordítsuk húsával lefelé, és tegyük be egy tepsibe a 170-180 fokra előmelegített sütőbe, majd egy fél deci vizet öntsünk hozzá. 

A krumplikat tegyük egy másik tepsibe és szintén mehet be a sütőbe a sütőtök alá. Körülbelül 50 perc alatt süssük teljesen puhára mind a kettőt.

A 8 pohár vizet tedd oda a fazékba főni, és a meghámozott, feldarabolt sárgarépát és gyömbért tegyük bele. Körülbelül fél órát főzzük. A krumplit és a sütőtököt kanalazzuk hozzá a megfőtt répához, gyömbérhez és a kókusztej hozzáadása után turmixoljuk ezt az egészet össze.

 

Forrás: Álmaim otthona

Idézetek hírességektől

"...nincs kétségem afelől, hogy az emberi faj folyamatos fejlődése során arra hivatott, hogy felhagyjon az állatok fogyasztásával, úgy ahogyan a vad törzsek is elhagyták az emberevést, amikor civilizáltabbakkal kerültek kapcsolatba."

David Thoreau:
Walden

Szakrális idézetek

"A bűnök, amiket a Himsa (erőszak) okozott, lerövidíti a Himsa (erőszak) elkövetőjének életét. Tehát, azok, akik aggódnak jólétük miatt, TARTÓZKODJANAK A HÚSEVÉSTŐL."

Mahabharata Anusasanika Parva 115.33

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok