Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Barbara Hendricks német környezetvédelmi miniszter pár nappal ezelőtt rendeletet hozott, amely szerint a minisztérium rendezvényein ezentúl nem szolgálhatnak fel hús- vagy halételt. A miniszter arra hivatkozott, hogy az állattenyésztés óriási terhet ró a környezetre és súlyosbítja a globális felmelegedést, illetve a víz- és talajminőség romlását.

"Mindenki azt eszik, amit akar. Szerintünk a vegetariánus étrend sokkal inkább környezetbarát, mint a húson alapuló, mi példát szeretnénk mutatni ezzel az intézkedéssel", mondta Hendricks.

A minisztérium körlevelében azt kérte, hogy a rendezvényeire ételt szállító cégek részesítsék előnyben az idényjellegű és az organikus terményeket, figyelve arra, hogy azokat a lehető legkisebb távolságról szerezzék be, valamint legyenek fair trade módon előállítva. 


Ennyi húst eszik meg egy átlagnémet élete során

Németországról az a kép él a fejünkben, hogy a húsimádók országa, de az országban mind népszerűbb a vegetarianizmus, illetve a legalább vöröshúsmentes étrend. 2010 és 2015 között megduplázódott a vegetariánus és vegán termékek forgalma, ugyanebben az időszakban a húsvásárlás 10 százalékkal csökkent. Németországban az átlagos hús-fogyasztás évente 61 kilogramm. (Magyarországon 2013-ban 55,5 kg/fő volt.) Táplálkozástudományi szakértők heti 300-600 gramm, évente legfeljebb 30 kilogramm hús fogyasztását ajánlják.

A Der Spiegel magazin közvéleménykutatást végzett a Hendricks-rendelet kérdésében. A válaszadóknak az alábbi négy állítás közül kellett választaniuk, mint látszik, eléggé kiegyensúlyozott lett az eredmény.  

  • Aki komolyan törődik a környezetvédelemmel, az megvan hús és hal nélkül is. 26%
  • Ez állami szintű paternializmus! Minden étkezésnek legyen része a hús! 21%
  • Nem nagy dolog. Ha nem adnak húst a minisztériumban, majd utána bemegyek a kebaboshoz. 21%
  • Jó a hús, de érdemes mértékkel fogyasztani. 32%

 

Forrás:

 

 

Idézetek hírességektől

"...a húsevés egyszerűen immorális cselekedet, mivel olyan aktust követel, mely ellentétben áll az erkölcsi érzékkel - gyilkosságot."

Lev Tolsztoj: Első lépés

Szakrális idézetek

"Ha tudjuk, hogy az állatokat a húsúkért ölték meg, de mégis megesszük, már elkövetjük az ölés bűnét. Ha miattunk ölik meg az állatokat, akkor a bűn hozzánk tartozik, és a halott lélek ránk fog neheztelni, nem a gyilkosra. Ha készek vagyunk megenni a húst, az azt mutatja, hogy kegyetlenek és szívtelenek vagyunk. Ezért csak egy irgalmatlan szív tud húst enni, vagy a húsevőknek irgalmatlan szívük van."

Az Igazság könyve, 201-202 oldal, 25-33 sor

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok