Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A nem mindennapi iskolarendszerben a növényi alapú táplálkozás gyorsan teret nyerhet. Nicolas Hulot, a francia környezetvédelmi miniszter, a L’Obs magazinnak adott korábbi interjúja során szorgalmazta, hogy a francia iskolákban, legalább heti egyszer, tisztán növényi alapú étel kerüljön a gyerekek tányérjára.

A francia miniszter a húsmentes étkezésre „a tanulást fontos részeként tekint, így – tervei szerint – a határozat érvénybe lépése a közeljövőben várható.

A Club Sandwich nevű francia portál arról számolt be, hogy Délnyugat-Franciaország területén néhány iskolában, – kísérleti alapon – már elérhető a vegán menü, így a diákoknak a hét minden napján lehetőségük nyílik a húsmentes étkezésre. Ez a lépés Párizs városának egy ígéretéhez köthető, melynek célja, hogy az éttermek húsfogyasztását 20%-kal csökkentsék.

Az iskolai húsmentes étkeztetés ígéretesnek hangzik. Napjainkban számos tanulmány kerül napvilágra az állati eredetű ételek fogyasztásának negatív egészségügyi hatásával kapcsolatban, így egyre több szervezet választja megoldásként a vegán étkeztetést. 2017-ben egy amerikai gyermekkórház például levette a menüjéről a hotdogot a húsfogyasztás okozta egészségügyi kockázat miatt.

Mára már 1200 New York-i iskolában és a legtöbb egyesült államokbeli egyetemen találhatunk vegán opciót, valamint számos államokbeli oktatási intézmény ígéretet tett arra, hogy az iskolai kosztot „táplálóbbá” teszik a Húsmentes Hátfő mozgalom követésével.

Ezek a változások rendkívül biztatók, hiszen nagyon sok egészségügyi probléma a kellő mennyiségű gyümölcs- és zöldségfogyasztás hiányára vezethető vissza, és köztudott, hogy sok gyerek nem eszik eleget ezekből az ételekből. Szerencsére a vegán étrend követésével megnő a szükséges tápanyagok bevitele, sőt a betegségek megelőzését vagy akár visszafordítását is elősegítheti.

Nicolas Hulot az fent említett kezdeményezéseket egy állatjóléti tárgyalás során javasolta. Hulot hisz benne, hogy az emberek gondolkodásmódja nagymértékben megváltozott az utóbbi időben. Igyekszik felvenni a kapcsolatot az agrárügyi miniszterrel is, mivel elmondása szerint „szükségszerű, hogy az állatok szenvedését a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsuk”.

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

"Ha a vágóhidaknak üveg faluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne."

Paul és Linda McCartney

Szakrális idézetek

„Soha nem talál boldogságot ebben az életben vagy a következőben az, aki ártalmatlan állatokat öl meg azért, hogy élvezetet szerezzen magának.”

(Manu-szamhitá 5.45)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok