Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A Harvard Egyetem közegészségügyi kara (Harvard T. H. Chan School of Public Health, Boston) által indított széleskörű felmérés megállapította, hogy azok a nők, akik serdülő- és fiatal felnőttkorukban sok rostgazdag ételt – elsősorban zöldséget és gyümölcsöt – fogyasztottak, a későbbiekben kisebb eséllyel lesznek mellrákosak azokhoz képest, akiknek a fiatalkori étrendje kevesebb élelmi rostot tartalmazott.

Eredményeiket a Pediatrics című folyóirat február 1-jei számában hozták nyilvánosságra.

Korábban nem vizsgálták a fiatalkori étrend hatását

„A korábbi kutatások közül alig akad, amely számottevő összefüggést talált volna a rostbevitel és a mellrák kockázata között” – nyilatkozta Maryam Farvid, a tanulmány szerzője –, „a serdülő- és fiatalkori étrend hatását pedig senki sem vizsgálta eddig, holott úgy tűnik, hogy az emlőrák későbbi kialakulása szempontjából kritikus ez az életszakasz.

A menopauza előtti mellrák kockázata tudomásunk szerint életmóddal alig befolyásolható. Azzal azonban, hogy rámutattunk a fiatalkori táplálkozás és a mellrák kialakulása közötti kapcsolatra, azonosítottunk egyet e kevés életvitellel módosítható kockázati tényező közül.”

A kutatás

A kutatók a 90 534 női egészségügyi dolgozó adatait tartalmazó Nurses’ Health Study II adatait tekintették át. Ez az 1989 óta zajló nagyszabású felmérés a nők egészségét befolyásoló legkülönbözőbb tényezőket igyekszik feltárni.

1991-ben az akkor 27-44 éves korú résztvevők kérdőívet töltöttek ki egyebek mellett a táplálkozási szokásaikról, majd ugyanazokat a kérdéseket négyévente ismételten megválaszolták.


Forrás: AFP

1998-ban kézhez kaptak egy másik, kimondottan a középiskolai étkezési szokásaikra irányuló kérdőívet is. A bostoni kutatók a kérdőívek válaszait a rostbevitel szempontjából elemezték úgy, hogy ennek lehetséges hatását korrigálták a többi, mellrák szempontjából lényeges hatótényezőével. E korrekció során figyelembe vették az etnikai hovatartozást, a mellrák előfordulását a családban, a testtömeg-indexet, a testsúly változását, a menstruációs előtörténetet, az alkoholfogyasztást, és egyéb táplálkozási mutatókat.

Az eredmények

Azon nők körében, akik fiatal felnőttként rostban gazdagon étkeztek, a mellrák kockázata 12-19 százalékkal alacsonyabbnak bizonyult; a különbség annál nagyobb volt, minél több rostos ételt fogyasztottak. Hasonlóképp, a serdülőkori rostgazdag étrend 16 százalékkal alacsonyabb egész élethosszra számított, és 24 százalékkal alacsonyabb menopauza előtti emlőrák-kockázatot eredményezett.

A rostbevitel mennyisége és a mellrák előfordulása között a teljes megfigyelt csoportban erős fordított arányosság volt kimutatható. A fiatalon naponta bevitt rostmennyiség minden további 10 grammja – például egy alma és két szelet teljes kiőrlésű kenyér, vagy egy kis tányér babfőzelék és ugyanennyi párolt karfiol vagy sütőtök – 13 százalékkal csökkentette a mellrák kockázatát.

A leghatékonyabbnak a zöldség és gyümölcs formájában bevitt rost bizonyult.

Oda kell figyelni a fiatalkori táplálkozásra

A cikk szerzői egyelőre csak feltételezésekkel élnek az összefüggés magyarázatát illetően. Mivel jól ismert kapcsolat áll fenn a magas ösztrogénszint és a mellrák között, lehetségesnek vélik, hogy a rostban gazdag ételek valamilyen áttételes módon csökkentik a vérben keringő ösztrogén mennyiségét.

Azt sok egyéb tanulmány alapján régóta tudjuk, hogy az emlőszövet a gyermekkor és serdülőkor folyamán különösen fogékony a rákkeltő és daganatellenes vegyületek hatására. Most már arra is van bizonyítékunk, hogy számít a jövőbeni daganatos rizikó szempontjából, mit adunk enni a gyerekeinknek ebben az érzékeny életszakaszban” – fűzte hozzá Walter Willett, az intézet professzora.

(forrás: Tátrai Péter, Origo.hu, 2016.02.01.)

Idézetek hírességektől

"Amikor megölünk állatokat azért, hogy megegyük őket, akkor végül ők ölnek meg minket, mert a húsuk soha nem volt a természetükből adódóan növényevő embereknek szánva."

William C. Roberts, orvos

Szakrális idézetek

"Mert őszintén megmondom, aki öl, az magát öli meg, és aki leölt állatok húsát eszi, a halál testét eszi. Mert vérében minden egyes vércsepp méreggé válik; leheletében leheletük bűzlik; húsában húsuk forr; csontjában csontjuk meszesedik; belében az ő belük rothad; szemében az ő szemük lemezesedik; a fülében az ő fülük zsírja van. És haláluk az ő halála lészen."

Az esszénus békeevangélium, 1. könyv

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok