Interjú Bryan Adams-sal
"New Vegetarian and Health magazine"
(Új vegetáriánus és egészség magazin)
1997. tél

Bryan Adams majdnem tizenöt éve döngeti a zenei színfalakat. Úgy tűnik Midász érintéssel nyúl mindenhez, ami a slágereit illeti, hisz a legtöbb, ha nem az összes dala rögtön a top 10-be kerül, sok az első helyre. A rádióban biztos, hogy hallani legalább egy számát a sok közül, köztük Tina Turnerrel vagy Barbara Streisanddal közös számot, vagy esetleg népszerű filmzenéit. Belinda Stopar és Dernot Dennis abban a megtiszteltetésben részesült, hogy találkozhatott vele egyik Melbourni koncertje előtt negyedik ausztráliai turnéja során. Tekintettel arra, hogy nem sok interjút ad, és valószínű ez ez egyetlen, ami kimondottan a vegetáriánus életmódjáról szól, büszkén mutatjuk be ezt a világszenzációt.
Kérdés: Kezdjük a legnyilvánvalóbb kérdéssel. Miért lett vegan?
Válasz: Gondolom sorsszerű volt, hogy vegetáriánus legyek. Lassan de biztosan felfedeztem, hogy a hús, húsételek és hús melléktermékek hatással vannak rám. Fizikailag lelassított, és nem szerettem a gondolatot, hogy állatokat eszem. Egy kicsit kezdtem undorodni. Aztán amikor Calgary-ban voltam, Albertában, ami marhahús vidék, Fillet Mignon vidék, meglehetősen rosszul éreztem magam, és a manager-em azt monda: "Ó, jól van. Csak menj és egyél egy marhasültet, utána jobban leszel." Így hát elmentem néhány barátommal, és megettem ezt a dolgot. Esküszöm, hogy utána még napokig a gyomromban volt, és borzalmasan éreztem magam. Ez volt az utolsó darab hús, amit megettem, és ez 9 éve volt. Aztán a következő hónapokban leszoktam a csirkéről, aztán a halról és haltermékekről, aztán nem ettem több tojást, és aztán logikusan a tejet is abbahagytam. Soha nem fogyasztottam túl sok tejet amúgy sem.
K: Tej mindenben van, mint pl kekszek.
V: Tényleg elkerülöm az ilyen dolgokat, és az egyetlen dolog, amit alkalmanként eszem, az a parmezán sajt, de nagyon, nagyon ritkán, mert tudom, hogy oltó van benne, és meglehetősen zavar, hogy megeszem.
K: Máshogy érezte magát a váltás után?
V: Ó, teljesen. Igen.
K: Hogyan?
V: Hát, mivel tudtam, hogy lassanként vegetáriánus leszek, fogalmam se volt róla, hogy mi az a vegan. Mindig azt hittem, hogy a vegan az vegetáriánus, de aztán kiderült hogy sok különböző formája van a veganizmusnak és a vegetáriánizmusnak. Szóval elkezdtem utána olvasni, és elolvastam néhány könyvet. Egyik a "Diet for a New America" (Étrend egy új Amerikának) volt, a másik a "Fit for Life" (Magyarul "Testkontrol" címen jelent meg. ), ami a legmélyrehatóbb könyv, amit valaha is olvastam. Nagyobb hatással volt az életemre, mint bármelyik másik könyv. Az az igazság, hogy még mindig a "Testkontrol"-t követem. Nem figyelek annyira az ételek kombinálására, de egy dolgot felszedtem, hogy reggel gyümölcsöt eszem, és így lehetővé teszem magamnak a napi méregtelenítést. Szóval minden reggel friss gyümölcslével vagy friss gyümölccsel kezdem a napot, és délig nem eszem semmi mást, és ez lehetőséget ad a szervezetemnek, hogy kiöblítse magát. Mikor elolvastam azt a könyvet, olyan volt, mintha valaki felkapcsolta volna nekem a villanyt. Minden oldalnál azt gondoltam, "Hű, hát persze, persze." és így egyfajta bibliámmá lett a vegetáriánus karrierem szempontjából.
K: Sokan mondták ezt erről a könyvről.
V: És megdöbbentő. Egy kicsit az elhízott amerikaiaknak szól, így nem igazán univerzális nyelven íródott, de ki tudsz belől szedni dolgokat, mert a filozófiája értelmes.
K: Milyen volt a környezete reakciója?
V: Ó, nagyon, nagyon durva. A család fel volt háborodva, és a srácok a bandában folyton szekáltak, hogy egyek egy hamburgert. Most három vegan van a bandában. A mamám is vegetáriánus lett. Mindenki ellenne volt, de én sose prédikáltam róla, mert nagyon veszélyes arra a területre keveredni, hogy beleavatkozz az emberek életébe. Ilyet az ember nem tesz, így hát csak lassan de biztosan megértettem velük. Egy lemezfelvételről jöttem vissza, és a manager-em azt mondta: "Szent Isten! Fantasztikusan nézel ki! Mit csináltál?" Azt feleltem: "Vegetáriánus vagyok és rendbetettem magam." Egy csomót fogytam az átmeneti időszakban. Végül újra felszedtem, de abban az időszakban a szervezetemnek bele telt egy kis időbe visszametabolizálni. Visszajött, és ez egyetlen dolog azoknak akik elolvassák a könyvet, a szervezetüknek sokk lesz, mikor végül rászánják magukat, és követik a Testkontrol életmódot. Van egy pont, mikor azt gondolod: "Ó, Istenem, nem valami jól érzem magam." és ez főleg azért van, mert a szervezet méregtelenedik.
K: Melyik volt nehezebb, a húsevésről a vegetáriánizmusra átállni, vagy a vegetáriánusságról a veganságra?
V: Hát, nekem a vegetáriánusság az veganság. Úgy értem, attól függ, mi a felfogásod a vegetáriánusságról. Milyen fán nő hal? Ha halat eszel, nem vagy vegetáriánus, ha tojást eszel, nem vagy vegetáriánus. A tojás nem növény, a tojás állati termék, tehát ha vegetáriánus vagy, nem eszel ilyesmit. Ha csak egy kicsi húst vagy csirkét eszel, vagy egy pici halat, vagy még mindig belekóstolsz a tojásba , akkor nem vagy vegetáriánus, sajnálom. A veganizmus egy szó, amit azoknak találtak ki, akik nagyon-nagyon szigorúan ügyelnek rá, hogy mit tesznek magukba, és tényleg minden állati terméket elkerülnek.
K: Kanadában a marhatenyésztő vidék közepén nőtt fel?
V: Nem, nem. A szüleim angolok és yorkshire pudingon, sült húson, és babos pirítóson nőttem fel.
K: Babos pirítós, az még mindig egy jó vegan étel.
V: Bár túl sok cukor van benne.
K: Milyen változást hozna, ha az emberek veganok lennének?
V: Hát, ezt sokféleképpen lehet nézni. Vannak, akik azt mondják, hogy egy csomó különféle dolgon segítene a társadalomban, mert kevesebb mezőgazdasági probléma lenne. Sokan még a költségvetésre is visszavetítik, és a gazdaság egészére. De nem tudod megváltoztatni a világot, nem lehet az emberekkel abbahagyatni a húsevést, nem lehet velük abbahagyatni azt az életmódot, amivel felnőttek. Már korábban mondtam, hogy a családom és barátaim részéről nagy ellenállásba ütköztem, és bár képes voltam a magam módján befolyásolni a körülöttem lévő embereket, az egyéntől függ, hogy elhatározzák maguknak, hogy akarnak-e változtatni vagy nem. Szinte meg lehet mondani, amikor találkozol valakivel, hogy készen állnak rá vagy nem. Ez nem spirituális dolog, de van valami azokban, akik készek tovább lépni és elégedetlenek önmagukkal, ahogy élnek.
K: Ha volnának gyerekei veganként nevelné fel őket?
V: Ó,feltétlenül. Főleg mert más nem lenne a házban. Úgy értem, hogy végül az egyén választása az ő választása, és ha lennének gyerekeim, és ők úgy döntenének, hogy hot dogot akarnak enni, minden tőlem telhetőt megtennék, hogy megtudják miből van a hot dog, mielőtt a szájukba tömnék. Tudja, jó lett volna, ha valaki elmondja nekem mi van benne, mielőtt megettem, de Isten bizony senki se tette.
K: Azt hiszem mindannyian ugyanabban a cipőben járunk.
V: Attól tartok igen.
K: Mit tesz, hogy másokat tanítson a vegetáriánizmusról?
V: Nos, beszélek róla mikor alkalom adódik. Tavaly megjelent egy könyvem, és írtam benn a vegetáriánizmusról. Az emberek tudják, hogy vegetáriánus vagyok. Tudja, még soha nem találkoztunk ezelőtt, és valahonnan megtudta. Azt hiszem van egy kör, ahol tudják. Ha az interneten híres vegetáriánusokat keres, akkor valószínű az én nevemet is ott találja.
K: Mi a véleménye a vegetáriánussághoz kapcsolódó nagy hiedelmekről? Például hogy a vegetáriánusok mind soványak és sápadtak.
V: Nos, nagy közösségek vannak a világban, amelyek vegetáriánusok. Az indiaiak például, és jól boldogulnak. És én is élő bizonyíték vagyok, aki még csak nem is gondolt kiegészítő vitaminokra. Csak mindig nagyon friss ételt eszem.
K: Még B12 vitamint sem?
V: Semmit se szedek. Még gyógyszert se veszek be. Még egy aszpirint se veszek be fejfájásra. Igyekszem, minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy elkerüljem a gyógyszereket. Mikor tavaly Franciaországban voltam, volt egy kis szénanáthám, mert sok volt a virágpor pont mikor ott voltunk. Bevettem egy homeopátiás szert, ragyogóan működött, és könnyedén mehettem volna az üzletbe valamilyen antihisztaminért, de Isten tudja, elalszol tőlük, vagy akármi. Tudja, a homeopátiának van jövője. Van pár barátom, akik foglalkoznak vele.
K: Hiányzik a hús vagy a tejtermék?
V: Nem, de időnként ha látom, vissza tudok emlékezni, hogy milyen volt. Könnyen vissza tudok emlékezni milyen volt húst, halat és csirkét enni. Az emléke nem múlik el, mert ha most egy narancsról vagy lime-ról beszélnék, biztos vagyok benn, hogy az ízlelő bimbói megfelelően reagálnának. Ugyanez van amikor ételt látsz. Ha ki vagy éhezve, és elmész egy grillcsirke mellett, hirtelen a szádban érzed, milyen lenne.
K: Mit gondol a húshelyettesítőkről, mint pl. a vegetáriánus kolbász?
V: Ó, szuper, tényleg nagyszerű, állandóan használjuk. Valaki főz nekünk itt a turnén, és a tésztán, krumplin és a szokásos dolgokon kívül sok étel tofuból van.
K: Milyen messze megy el a veganizmussal a hordott ruhák tekintetében?
V: Talán ez az egyetlen folt. Még mindig bőrcipőt hordok.
K: Dzsekik vagy nadrágok?
V: Nem vettem egyet sem. Mindet úgy kaptam, és amiket hordok, mind évekkel ezelőtti, de én nem mentem bőrt vásárolni. Nem vennék meg egy bőrdzsekit, például. Van néhány műbőr cipőm, és van néhány bőr holmim, bevallom. Van pár műbőr nadrágom, ami úgy néz ki, mint a bőr.
K: Nehéz veganként turnézni?
V: Turnézni, nem.
K: Van személyes szakácsa?
V: Van egy turné szakácsunk.
K: Mindenkinek ugyanazt főzi?
V: Alapvetően mindenkinek rendelkezésre áll, de általában a stáb többsége a megszokott hús és kétféle zöldségre megy, aztán vagyunk páran, akiknek Emmanuel Luyton főz.
K: Vannak más vegetáriánusok is a környezetében?
V: Igen, ketten. A dobosom és a gitárosom vegetáriánusok.
K: Kipróbál vegetáriánus éttermeket a turnén?
V: Nem. Nem igazán szeretem a vegetáriánus éttermeket, mert általánosságban beszélve az étel soha nem túl izgalmas, olyan laposra és érdektelenre készítik. Nem csodálom, hogy az emberek nem érdeklődnek jobban a vegetáriánus főzés iránt. Nagyon-nagyon ritkán botlom olyanba, ami tényleg ragyogó.
K: Én kimondottan szeretem a kínai vegetáriánus konyhát.
V: Én nem eszem túl sok kínai ételt, mert túl zsíros.
K: Kér a szállodákban ellátást?
V: Visszünk magunkkal saját szakácsot, és ha akarjuk használni a szálloda konyháját, akkor az utazás előtt megegyezünk a szállodákkal.
K: Szóval a szállodákban sose főztek önnek?
V: Ó, persze, hogy főztek.
K: Milyen minősítést kapnának a vegan ételeik?
V: Semmi probléma. Ha megmondod mit akarsz, és nagyon pontosan elmagyarázod az étrendedet, a legtöbb ember nagyon-nagyon készséges.
K: Szóval most hol él?
V: Angliában.
K: Milyen ott a vegan színtér?
V: Nagyon erős. Angliában nagyon erős a "The Vegetarian Society" (Vegetáriánus Társaság). A szupermarketekben megjelölik a vegetáriánus ételeket. Bár sokban van sajt, és olyan emberek, mint pl. Linda McCartney, aki nagyon erősen kiáll a vegetáriánizmus mellett, még az ő márkaneve alatt forgalmazott termékek is tartalmaznak tojást és sajtot, szóval az én felfogásom szerint ez még mindig nem egészen vegetáriánus.
K: Emlékszem, hogy amikor ott jártam 1991-ben, nem tudtam elhinni, hogy a szupermarketben két teljes sor fagyasztott vegetáriánus étel volt.
V: Tudom, ez szuper. Bár Kalifornia a legjobb hely a vegetáriánusoknak, tényleg azt hiszem, hogy Anglia mindenképp a második. Egy vegetáriánusnak Amerika általában nagyszerű hely, mert annyira fogyasztói központú, főleg Kalifornia. Vancouver, ahol sokat tanultam életemben, nagyon jó hely vegetáriánusoknak. Egy nagyszerű fajta hippi mozgalom van ott, és mindig is ott volt. Szervezetek, mint pl. a Greenpeace és egy csomó környezetvédelmi szervezet Vancouverben alakult meg, így egy elképesztő mozgalma van ott a természet tudatosságnak.
K: Amerikában van Tofutti jégkrém.
V: Az Amerika. Franciaországban nem fog ilyet találni, megígérem.
K: Mikor Angliában voltam szomorú voltam, hogy nem volt lehetőségem főzni, hogy kipróbálhassam a fagyasztott vegetáriánus ételeket.
V: Igen, van köztük ízletes. Mikor a "Waking up the neighbours" albumot csináltuk Angliában, csak leszaladtunk a Marks and Spencer-be, mert annyi jó dolguk van. Vehetsz töltött paprikát, meg mindenféle finom dolgot, de tudja, mi a kedvencem? Az egyik kedvencem az egyszerű sült krumpli salátával.
K: Coleslaw-val? (Majonézes káposztasaláta)
V: Ha nincs benn majonéz. De sült krumpli egy kis, nem is tudom, vannak mindenféle öntetek amit rá lehet rakni a krumplira. Csak az egyszerű jó öreg krumpli és saláta. A kedvenc öntetem, ha valakit érdekelne, friss lime juice, és extra szűz olívaolaj egyenlő mennyiségben, sóval és borssal. Nekem ez a legfinomabb salátaöntet.
K: Nem ismerem a lime-ot.
V: Ugyanolyan, mint a citrom, de van benn valami, amit akkor szedtem fel, amikor Jamaikában éltem. Ott nemigen van citrom, csak lime van. Úgyhogy elkezdtem lime és olívaolaj öntetet enni, és annyira ízletes, a legremekebb dolog.
K: Ezt ki kell próbálnom.
V: Feltétlenül. De azonos arányban a lime és az olívaolaj. Ha egy evőkanál olívaolaj, akkor egy evőkanál lime-ot adjon hozzá.
K: Itt lehet kapni vegan majonézt. Ott is van?
V: Ó, persze.
K: Angliában lehet kapni vegan sűrített tejet, ugye?
V: Igen, Angliában mindent lehet kapni. Olyan dolgokat, mint a Rice Dream. Az jó. Szeretem, ha gabonapelyhet reggelizem. A Rice Dream Wetabix-szel nagyon jó kombináció.
K: Vaníliás rice dream?
V: Nem, csak a sima. Gyerekkoromban szerettem a Weetabix-et. Evett valaha tejbegrízt? Olyan, mint egy kása. Tejbegríz és Weetabix, szeretem ezeket a dolgokat, és emlékeztem milyen volt. Úgyhogy amint megjelentek ezek az új termékek, újra ehettem ezeket a dolgokat.
K: Szóval a Rice Dream-et jobban szereti, mint a szójatejet?
V: Igen. A Rice Dream-et jobban szeretem, mint a szójatejet, mert ha a szójaételeket általában nem a megfelelő dolgokkal kombinálod, akkor gázosít, és a Rice Dream ezt nem csinálja.
K: Nem indult virágzásnak a szójapiac?
V: A szójatej fantasztikus, ne értsen félre. Szerintem mesés, de mint ahogy minden mással is, ha krumplit sült hússal eszel, akkor gáz probléma lehet.
K: Észrevett valamilyen változást a vegetáriánus színtéren, mióta vegetáriánus lett?
V: Nem. Csak a barátaim közt, akik maguk váltottak, és hatással voltam a barátaikra. Azt hiszem az egyetlen amit mondhatok, hogy több termék kapható, mint tíz évvel ezelőtt. Nem hiszem, hogy bármilyen újjáéledés lenne, vagy igazi nagy tudatosság hullám, ami elárasztja a világot, ha erre gondolt.
K: Nőtt a tudatosság?
V: Nem hiszem, nem. Azt hiszem az emberek ugyanolyan hús központúak.
K: Mi a helyzet a kergemarhakórral Angliában?
V: Azt hiszem ez bizonyos mértékig leállítja az embereket, de aztán átváltanak birkahúsra. Az embereket nem igazán érdekli, és különben is legtöbben a családi henteshez járnak, és ő azt mondja "Minden rendben, ne aggódjon." Ők meg azt mondják "Rendben, én megbízom a hentesemben."
K: Főz?
V: Igen, persze.
K: Van valami specialitása a sült krumplin kívül?
V: Egy csomó féle dolgot szeretek főzni. Amit mostanában csináltam, csak egyfajta krumpli galette, ami csak egy kerek serpenyő, és jó vékonyra felszeleteled a krumplit, lerakod az aljára egy kis olívaolajjal, sóval, borssal, aztán csak befeded paradicsomszeletekkel, berakod a sütőbe, és azt hiszem 40 perc alatt, vagy amennyi idő alatt a krumpli megsül, egy fantasztikus fogást kapsz, frissen a sütőből. Szeretem a sült zöldségeket. Szeretem a sült krumplit. Szeretem a sült sárgarépát, pasztinákot és sült hagymát. Egy kis olívaolaj, só, bors sokat tesz.
K: Foglalkozik állati jogokkal vagy állati jólét dolgokkal?
V: Igen, hát bizonyos mértékig. De nem lehetek igazán valamiféle zászlóhordozó képviselője valami ilyesminek, ha még mindig hordok bőrt. Ellenzem az állatok iránti kegyetlenséget. Eléggé benn vagyok a bálnavadászat elleni mozgalomban. Sokat kampányoltam nekik - képeslap küldés, dokumentumfilmek, interjúk, és most leszek egy a British Columbia nyugati partjainál élő delfinekről szóló film narrátora, szóval tényleg benn vagyok ennek a támogatásában.
K: Szóval szívesen kiáll az állati jogokért?
V: Igen. Aláírtam egy szőrme ellenes petíciót, ha erre gondolt.
K: Cirkusz, rodeó?
V: Ó, igen. Van egy briliáns szervezet Angliában, az a nevük, hogy Elefriends, ami azt jelenti, hogy elefánt barátok. Megpróbálnak azért kampányolni, hogy helyet találjanak a cirkuszokból kidobott elefántoknak. Van egy farm Tennessee-ben, ahol egy csomó kóbor elefántot befogadtak, és csendesen kampányolnak, hogy kapjanak pénzt, mert nagyon költséges egy elefántot etetni, képzelheti. Amerikában vannak emberek, akik tényleg a kóbor és senki által nem akart teremtények segítségére sietnek.
K: Van valamilyen háziállata?
V: Nincs.
K: Állatok körül nőtt fel?
Igen, kutyákkal nőttem fel. Apám szerette a az angol terrier egy fajtáját a "hair fox terrier-t". Hosszú orruk van. A negyvenes években népszerűek voltak. Szeretem a kutyákat. Kimondottan szeretem a kutyákat. Szeretném, ha lenne kutyám, szeretném, ha képes lennék egy kutyáról gondoskodni, de egyszerűen nincs időm rá.
K: Ha nem ír dalokat, nincs lemezfelvétele vagy turnéja, akkor mi a kedvenc időtöltése?
V: Hát, épp most tetetek új konyhát a házamba, szóval szeretek főzni. Szeretek otthon lenni. Szeretek barátokat hívni vacsorára, és mindig szeretem elképeszteni őket egy jó vacsorával. Az nagyszerű, azt hiszem az egyik legremekebb dolog, amit tehetsz, és különösen impresszív, ha a vacsora végén elmondhatod mindenkineK: "Ebben a vacsorában nem vettek részt állatok." Igényel némi erőfeszítést, és ezért van, hogy a legtöbb ember nem teszi meg, és drágább is vegetáriánusnak lenni. Sokkal drágább állandóan friss gyümölcsöt enni, és ez elrettentő, mert a legtöbb ember nem engedheti meg magának, hogy minden nap friss gyümölcsöt egyen. Ez luxus, hacsak nem tudsz a saját kertedben zöldséget és gyümölcsöt termelni. Azt hiszem, az egyik legnagyobb oka annak, hogy egy csomó ember, az átlagos vásárlók nem vegetáriánusok, a költség.
K: Tényleg? Mert csináltak kimutatásokat, és mindig azt találják, hogy a vegetáriánusság olcsóbb.
V: Erről nem tudok. Minden nap friss ételt eszem, és ez rengetegbe kerül nekem. Szeretek venni papaját, szeretem az ananászt és az áfonyát, és szeretek minden friss gyümölcsöt, de aztán a nap végén megnézem az ételszámlát, és azt gondolom, "Szent Isten, ez a sok gyümölcs olyan drága!"
K: Használ egyáltalán bio termékeket?
V: Ha tudok, igen.
K: Mik a céljai és tervei a jövőre?
V: Csak folytatni tovább. Csak napról napra élek, nincs igazán egy szuper tervem. Azt hiszem, szeretném befejeztetni a konyhámat, hogy feltehessem a kannát és ihassak egy csésze teát.
forrás:
http://members.aol.com/ks69watson/veginter.htm