Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Az észak-spanyolországi Trigueros del Valle város vezetése egyhangú döntéssel szavazta meg, hogy a háziállatok nem emberi, de teljes jogú lakosai a településnek, írt az MTI.

 

Pedro J. Pérez polgármester elmondta: ezzel a város vállalja a háziállatok gyámságát és abban az esetben, ha tudomásukra jut, hogy egy kutyát vagy egy macskát elhanyagolnak vagy bántalmaznak, az önkormányzat védelmébe veszi és gondoskodik számára megfelelő elhelyezésről.

Az állatvédők fontos lépésnek nevezték Trigueros del Valle döntését és remélik, hogy más városok is hasonlóan járnak el Spanyolországban. Úgy tudni, hogy több helyen foglalkoznak a javaslattal, amelyet egyébként egy állatvédő szervezet kezdeményezett.

Az egyik legnagyobb állatvédő szervezet, a PACMA szerint Spanyolországban évente mintegy 150 ezer háziállatot hanyagolnak el vagy bántalmaznak.

Emiatt azonban még sosem ítéltek el senkit. A kiszabható maximális bírság összege 300 euró (92 ezer forint) és az állatvédők úgy vélik, hogy ennek nincs elég visszatartó ereje.

forrás: index.hu

Idézetek hírességektől

„Igazi emberi kultúráról először majd akkor beszélhetünk, ha nemcsak az emberevés, hanem a húsevés minden fajtája is kannibalizmusnak számít."

Wilhelm Busch

Szakrális idézetek

„Aki megengedi egy állat megölését, aki megöli, aki feldarabolja, aki húst vesz és elad, aki megfőzi, aki felszolgálja, és aki megeszi, ezeket mind az állat gyilkosainak kell tekinteni. Nincs nagyobb bűn, mintha egy ember, aki nem imádja az isteneket és az ősöket, és azzal igyekszik szaporítani a saját teste tömegét, hogy más lények húsát eszi.”

(Manu-szamhitá 5.51-52)