Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Article Index

Van-e megfelelő időpont nekünk emberi családként arra, hogy megtegyük a váltást a könyörületes vegán életmódra? Ez oktatás és a kritikus tömeg elérésének kérdése. Mindegyikünknek lényeges eljátszandó szerepe van ebben a legeslegnagyobb feladatban. A domináns kultúra ellenállása érthetően erős és láthatólag végtelenül sokféle módon nyilvánul meg. Túl a rabszolgává tett állatok megevésének mindenütt jelenlévő gyakorlatán, a teljes média- és kulturális támogatáson, ami egy ilyen egyetemes szokásból nyilvánvalóan ered, és kultúránk vallási és tudományos intézményeinek engedelmesen összetákolt indoklásain, vannak megjósolható kísérletek arra, hogy kormányzati és jogi eszközöket használjanak az állati élelmiszer komplexum védelmére, bármilyen kérdőre vonással szemben. A befolyásos hús, tejtermék és tojás érdekcsoportok követelésére az USA sok állama már elfogadott „élelmiszer becsmérlési” törvényeket, amelyek ténylegesen megtiltják és büntetik az élelmiszerek nyilvános kritizálását! A legerősebb állattartással rendelkező államok olyan törvényeket is igyekeznek elfogadtatni, amelyek bűntetté nyilvánítanák az ágazat és a tulajdonosok engedélye nélkül a farmokon, tehenészeteken, állattartó telepeken, halászati létesítményeken és vágóhidakon belül készített fotókat és videókat. Nyilván sok rejtegetnivaló van, és a tény, hogy állítólag nyitott társadalomban élünk, komoly fenyegetés azon erők számára, amelyek folytatnák mindenevő életmódunkat és elfojtanának minden megvitatást, megkérdőjelezést és megértést ennek következményeiről. Olyan törvényt is elfogadtatnak, ami illegálissá teszi, hogy emberek nyilvánosan élelmiszerről beszéljenek, kivéve, ha ők okleveles dietetikusok! Columbusban például az Ohio-i Dietetikusok Tanácsának állami felügyelője nemrég értesített egy oktatót, hogy nem vetítheti le nyilvánosan a Diet for a New America című videót, mert „ezt a dietetika gyakorlásaként lehetne értelmezni, hiszen a film megtekintésének hatására esetleg az emberek megváltoztathatják életmódjukat.” (7)

Az ilyen erőszakos módszerek mellett felbukkannak finomabb megközelítések. Az Országos Táplálkozási Rendellenesség Szövetség (NEDA) most számon tart egy újfajta táplálkozási rendellenességet, amit “orthorexia nervosa” néven említ:

Orthorexia Nervosa. Bár klinikailag nem tekintik táplálkozási rendellenességnek, egyes egészségügyi szakemberek arra a meggyőződésre jutottak, hogy a megfelelő étel fogyasztásának patológiás komplexusa és a „helyes étkezés” megszállottsága végső soron kezelést igénylő állapotnak tekinthető. (8)

A mentális egészségügy szakértői nyilván pszichológiailag egészségesnek és normálisnak fognak tekinteni bárkit, aki kételyek nélkül eszi a kegyetlen és mérgező standard amerikai étrend (SAD) gyorséttermi burgerjeit és hot dogjait, míg azokra, akik ezt elutasítják, úgy tekinthetnek, mint akiknek „patológiás komplexusuk van a megfelelő étel fogyasztásáról”, „a helyes étkezés megszállottjai”, és netán bizonyos „kezelésre” kötelezhetők. Nehéz túlbecsülni, hogy mennyire felforgató hatású a növényi alapú étrendre váltás az elnyomás és kirekesztés fennálló mentalitására nézve, és hogy kultúránk meddig hajlandó elmenni, hogy akadályozza és elfojtsa meghatározó szertartásának nyílt megvitatását és megkérdőjelezését!

Bár könnyű elbátortalanodni az óriási kulturális tehetetlenség láttán, ami az állati ételek további fogyasztásának szokását hajtja, hasznos a felismerés, hogy ez magában hordozza saját pusztulásának magvait. Abban a tempóban, ahogy bolygónk ökoszisztémáit és erőforrásait – és saját értelmünket és intelligenciánkat – pusztítja, ez nem maradhat fenn sokáig. Könnyen lehet, hogy ezek bizonyulnak az utolsó napoknak, amikor az ember megeszi az állatokat.

Tartalomjegyzék 

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok