Az iskola elhagyásáig nem volt látókörömben olyan személy aki húst evett volna. A szüleink és nagyszüleink azt mondták nekünk, hogy ha a cselekedetünkkel bántunk, Isten haragját hívjuk magunkra: ide tartozik az állatok megölése, az önvédelem kivételével. Mélyen és megingathatatlanul vésődött az elménkbe, hogy minden állatnak ugyanannyi joga van élni e világon, mint nekünk. Isten elrendelte, hogy ne öljünk állatot sem szórakozásból, sem saját céljainkért.

„Aki megengedi egy állat megölését, aki megöli, aki feldarabolja, aki húst vesz és elad, aki megfőzi, aki felszolgálja, és aki megeszi, ezeket mind az állat gyilkosainak kell tekinteni. Nincs nagyobb bűn, mintha egy ember, aki nem imádja az isteneket és az ősöket, és azzal igyekszik szaporítani a saját teste tömegét, hogy más lények húsát eszi.”

(Manu-szamhitá 5.51-52)