Moha vegetáriánus és vegán honlapja

 

"2010. januárjában a férjem, Ed úgy döntött, ideje néhány egészségesebb változtatásokat bevezetni az életében. Ő elindult ezen az úton és a napi fő étkezésének a friss zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonát, sovány fehérjét tette meg. Néztem a csodálatos változásokat. Eddig a pontig Ed csípőfájdalmakban, horkolásban és savas refluxban szenvedett. Nem tudta, hogyan menjen fel a lépcsőn, hogy levegőt is tudjon venni utána. Magas volt a vérnyomása és a koleszterin szintje.

Vegán sikertörténet

Ahogy múlt az idő, azt vettük észre a férjemmel, hogy nem kívánjuk már a húst. Jóval kevesebbet fogyasztottunk belőle. 2013. júniusában megnéztünk egy-két nagyon jó dokumentumfilmet. A "Forks Over Knives" volt az egyik. Csodálkoztam, hogy vannak emberek, akiket ezek a filmek mentettek meg úgy, hogy gyógyszerek nélkül lettek egészségesek. Még júliusban Ed és én elhagytuk az összes állati termék fogyasztását. Ed egész életében allergiás volt, állandó orrfolyással küzdött. A tejtermékek elhagyása után rövid időn belül megszűntek a tünetek; most már csak pici szezonális allergiája maradt csak. Nekem emésztési problémáim voltak. Pár nappal a tejtermékek elhagyása után maguktól megszűntek a problémák.

Nagyon élvezetes számomra, ha olyan cikket és receptet találok, ami a növényi táplálkozást támogatja. Van tehát rengeteg sok jó információ közvetlenül. A mai laboratóriumi eredményeink fantasztikusak, teljesen lenyűgöztük az orvosokat. Szilárdan hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a képessége, hogy megakadályozzon bizonyos betegségeket azzal, ahogyan táplálkozik."

 

forrás: forksoverknives.com / hirarena.com

Idézetek hírességektől

„A hinduk és buddhisták nem esznek húst. Miért nem? Mert tudják, hogy az állatban is „Atman" van: az isteni lehelet. Az állat Isten egyik manifesztációja. Hosszú ideig fog tartani, mire az emberiség felfogja, hogy nemcsak a Föld népei alkotnak egy népet, hanem az emberek, a növények és az állatok együtt az „Isten országa", és az egyiknek sorsa a másik sorsa is."

Luise Rinser

Szakrális idézetek

„Nem szabad arra használnod az Isten-adta testedet, hogy megöld Isten teremtményeit, legyenek azok emberek vagy állatok.”

(Jadzsurvéda 12.32.90)

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok