Moha vegetáriánus és vegán honlapja

Az Elmhurst Dairy nevű amerikai tejüzem több, mint kilencven évig kizárólag tehéntej előállításával foglalkozott.

A cég csaknem százéves fennállása alatt kis családi vállalkozásból lett az USA keleti partjának egyik vezető tejtermelője. Tavaly az üzletpolitikájuk azonban 180 fokos fordulatot vett. Az üzemet teljesen átalakították, tehéntej helyett pedig kizárólag növényi alapanyagokból sajtolt tejek gyártásával kezdtek el foglalkozni. A négy fő nyersanyagot – kesudiót, mandulát, diót és mogyorót – hidegen sajtolják tejjé, hogy minél kevesebbet veszítsen a tápértékéből.


elmhurst1925.com

Mi bírta rá a bejáratott márka tulajdonosait a profilváltásra? A döntésben fontos szerepet játszott, hogy a cég vezetője, Henry Schwarz maga sem fogyaszt állati eredetű termékeket, de az sem titok, hogy ráébredt, micsoda potenciál rejlik a növényi alapú tejek gyártásában. Az Egyesült Államokban a tehéntej iránti kereslet évek óta csökken. A hetvenes évek óta 37%-kal esett vissza a fogyasztás. Ezzel szemben a növényi alapú tejek iránti érdeklődés rohamléptekben nő. Míg Európában a szója az egyes számú tejhelyettesítő, a tengerentúlon már a mandulatej a legnépszerűbb.

Kaliforniában, az amerikai mandulatermesztés központjában már számtalan tejtermelő cserélte le a tehénfarmját mandulaültetvényekre. Az még azonban kérdéses, hogy az utóbbi években hihetetlenül felpörgő mandulatermesztés mennyire lesz fenntartható a szárazságtól gyakorta sújtott régióban.

 

Forrás:

Idézetek hírességektől

"Eljön az idő, amikor az emberek az állat húsától éppúgy irtózni fognak, mint most az emberhústól."

Lamartine

Szakrális idézetek

„A lények mind éljenek boldogan és egyiket se érje veszedelem! Legyen egész életünk segítség másoknak. Minden lény tart a szenvedéstől és szereti mind az életét. Ismerd fel önmagad minden létezésben, ne kínozz és ne ölj. A húsnak többé nem evése, azon áramlatba való belemerülést jelenti, mely a Nirvánába vezet."

Buddha

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok