Moha vegetáriánus és vegán honlapja

A falafelt általában hummusszal és zöldségekkel szolgálják fel pitában, de gyakran készítenek belőle szendvicseket is, illetve más köret mellé is fogyasztják.  Tabbouleh salátával egyenesen mennyei.

Hozzávalók

(4-6 főre)

  • 50 dkg száraz csicseriborsó
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 20 g friss petrezselyemzöld
  • 20 g friss korianderzöld
  • 1 csapott teáskanál őrölt zöld kardamom
  • 2 csapott evőkanál római kömény - őrölt
  • 2 tk só
  • 1 tk sütőpor
  • 3 ek liszt
  • 6 ek víz

Egy éjszakára (minimum 12 órára) beáztatjuk a száraz csicseriborsót. Másnap lecsepegtetjük, egy tálba öntjük, de nem főzzük meg! Apróra vágjuk a hagymát, a fokhagymát, a friss petrezselyemzöldet, a koriandert és fűszerekkel együtt a csicseriborsóhoz adjuk. Alaposan összekeverjük, majd több részletben egy késes aprítóban darabosra aprítjuk. Fontos, hogy elég finomra daráljuk, megfelelően erős aprítót használjunk, különben a golyók szét fognak esni, nem áll majd össze a massza. A legmagasabb fordulaton kb. 5-10 perc alatt az egészet jó alaposan összedaráljuk, míg finom szemcsés massza lesz belőle. Ezután egy tálba borítjuk és hozzáadjuk a sütőport a lisztet és a vizet. Kézzel átgyúrjuk, majd 24 órára egy légmentesen záródó tárolódobozban hűtőbe tesszük pihenni. (Tartsuk be az érlelési időt, mert különben nem fognak összetapadni a gombócaink!) Másnap a masszából vizes kézzel formázott golyókat legfeljebb 180 C-os olajban sütjük ki, de előtte alaposan összenyomkodjuk őket hogy ne essenek szét. Egyszerre csak 5- 6 darabot süssünk, hogy ne hűtsük le túlságosan az olajat. Az aranybarnára sült falafeleket itatóspapírra szedjük, majd kisütjük a többit is.

Tipp: Mivel az áztatás, és az érlelési idő miatt 2 nappal előre kell tervezni, érdemes mindig nagyobb adagot csinálni, és az egyszer már kisült gombócokból lefagyasztani. Így legközelebb elég lesz csak kikapni a mélyhűtőből és picit átsütni a falafelt, ha hirtelen megkívánnánk.

Idézetek hírességektől

"Ember, ne emeld magad az állatok fölé! ... Szeresd az állatokat, szeress minden növényt és minden dolgot! Ha mindent szeretsz, úgy Isten titka minden dologban megnyilvánul számodra, s végül az egész világot át fogja ölelni a szereteted."

Fjodor M. Dosztojevszkij

Szakrális idézetek

"Kabir, a babból és rizsből álló vacsora kiváló, ha egy kis sóval ízesítik. Ki vágatná el a torkát, azért, hogy húst egyen a kenyeréhez?"

Guru Granth Sahib, Szent Kabir-ji Megvilágosodott Mester által, 1374. oldal

Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Ok